Ovikezdés

1-én végre elkezdődött, mind3an nagyon vártuk már. :) Hosszú volt a 3 hónapnyi nyári szünet...
Nagyon lelkes volt, könnyen ébredt, vidáman ment az első napon is. Csak 4en voltak; lehet, többen úgy hitték, hogy majd csak hétfőn fog elkezdődni (a kapura nem volt kiírva csak az, hogy a kiscsopisoknak ekkor meg akkor szülői).

Új csoportszobájuk van. Szerencsére nem akadt ki rajta. Abba is viszonylag könnyen belenyugodott, hogy vannak olyanok, akik már nem ide járnak (köztük van a tavalyi szerelme) és vannak új csoporttársak is.
Egyikőjük nem tud segédeszköz nélkül járni. Nem csak a kisfiúnak, hanem a többieknek is nagyon hasznos, hogy csoporttársak lehetnek, mindannyian profitálnak abból, hogy a kissrácot nem eldugják egy szegregált intézménybe (mint ahogy tették az ovi hibáján kívül a spéci csoporttal, amit áthelyeztek egy speckó iskolába 😢 ), hanem beillesztik normál csoportba. Már ilyen kicsi korban fontos szerintem, hogy saját tapasztalataik útján jöjjenek rá, hogy vannak olyanok, akik mások, de ez nem azt jelenti, hogy ők kevesebbek lennének az átlagnál! Sokkal toleránsabbak, érzékenyebbek, elfogadóbbak, nyitottabbak lesznek ők ezáltal; és a kisfiúnak is jót tesz ez a csoport. Óvónénik, dajka néni is nagyon nyitottak; a szülőin mondták, hogy a gyerekek is mennyire odafigyelnek rá, alkalmazkodnak, segítik. Óriási dolgok, értékek ezek, melyeket a tapasztalat útján van szerencséjük elsajátítani. És ebben a jelenlegi gyűlölködő, kirekesztő hangulatban hatványozottan fontosak az ilyen érzékenyítő, elfogadáshoz vezető élethelyzetek, szituációk.

7.-én már kicsit gyanús volt a hangja, majd péntekre kidőlt, itthon marasztaltam. Elvittük orvoshoz, de csak péntekre adott igazolást, azzal a feltétellel, hogy ha rosszabbul lesz, nem javul, akkor vigyük vissza. Lehet, ő is olvas Dr. Novák Hunort :) hisz ott is rendszeresen feltűnik ez a hazánkban újkeletű hozzáállás, szemlélet, vagyis ha taknyos/göthös, de a közérzete jó és nincs láza, akkor simán mehet közösségbe és felesleges az elkülönítés. Igaza is lett az orvosnak, hétfőre jobban lett, már hétvégén is ezerrel pörgött, ahogy szokott :D

Most szerdán meg hát az történt, hogy elfeledtem beállítani a telót és az órát (azért 2, mert ha az egyik lemerülne, elromolna, legyen másik). Így hát elaludtunk. :/ Féltem, hogy mit fog hozzá szólni a kisasszony, de megdöbbenésemre örült neki. Sosem jártam amúgy hasonlóan, pedig egy ideje órára kelek. Csak hát hiába a telefon, amin be lehetne állítani, hogy hétfőtől-péntekig csipogjon, én inkább a macerásabb utat választottam, vagyis minden nap állítgattam (megszokásból vagy nem is tudom). Az eset óta már változott a hozzáállásom. :D