2017. szeptember 14., csütörtök

Ovikezdés

1-én végre elkezdődött, mind3an nagyon vártuk már. :) Hosszú volt a 3 hónapnyi nyári szünet...
Nagyon lelkes volt, könnyen ébredt, vidáman ment az első napon is. Csak 4en voltak; lehet, többen úgy hitték, hogy majd csak hétfőn fog elkezdődni (a kapura nem volt kiírva csak az, hogy a kiscsopisoknak ekkor meg akkor szülői).

Új csoportszobájuk van. Szerencsére nem akadt ki rajta. Abba is viszonylag könnyen belenyugodott, hogy vannak olyanok, akik már nem ide járnak (köztük van a tavalyi szerelme) és vannak új csoporttársak is.
Egyikőjük nem tud segédeszköz nélkül járni. Nem csak a kisfiúnak, hanem a többieknek is nagyon hasznos, hogy csoporttársak lehetnek, mindannyian profitálnak abból, hogy a kissrácot nem eldugják egy szegregált intézménybe (mint ahogy tették az ovi hibáján kívül a spéci csoporttal, amit áthelyeztek egy speckó iskolába 😢 ), hanem beillesztik normál csoportba. Már ilyen kicsi korban fontos szerintem, hogy saját tapasztalataik útján jöjjenek rá, hogy vannak olyanok, akik mások, de ez nem azt jelenti, hogy ők kevesebbek lennének az átlagnál! Sokkal toleránsabbak, érzékenyebbek, elfogadóbbak, nyitottabbak lesznek ők ezáltal; és a kisfiúnak is jót tesz ez a csoport. Óvónénik, dajka néni is nagyon nyitottak; a szülőin mondták, hogy a gyerekek is mennyire odafigyelnek rá, alkalmazkodnak, segítik. Óriási dolgok, értékek ezek, melyeket a tapasztalat útján van szerencséjük elsajátítani. És ebben a jelenlegi gyűlölködő, kirekesztő hangulatban hatványozottan fontosak az ilyen érzékenyítő, elfogadáshoz vezető élethelyzetek, szituációk.

7.-én már kicsit gyanús volt a hangja, majd péntekre kidőlt, itthon marasztaltam. Elvittük orvoshoz, de csak péntekre adott igazolást, azzal a feltétellel, hogy ha rosszabbul lesz, nem javul, akkor vigyük vissza. Lehet, ő is olvas Dr. Novák Hunort :) hisz ott is rendszeresen feltűnik ez a hazánkban újkeletű hozzáállás, szemlélet, vagyis ha taknyos/göthös, de a közérzete jó és nincs láza, akkor simán mehet közösségbe és felesleges az elkülönítés. Igaza is lett az orvosnak, hétfőre jobban lett, már hétvégén is ezerrel pörgött, ahogy szokott :D

Most szerdán meg hát az történt, hogy elfeledtem beállítani a telót és az órát (azért 2, mert ha az egyik lemerülne, elromolna, legyen másik). Így hát elaludtunk. :/ Féltem, hogy mit fog hozzá szólni a kisasszony, de megdöbbenésemre örült neki. Sosem jártam amúgy hasonlóan, pedig egy ideje órára kelek. Csak hát hiába a telefon, amin be lehetne állítani, hogy hétfőtől-péntekig csipogjon, én inkább a macerásabb utat választottam, vagyis minden nap állítgattam (megszokásból vagy nem is tudom). Az eset óta már változott a hozzáállásom. :D






2017. augusztus 26., szombat

Augusztus

A hónap elején esküvőre voltunk hivatalosak. Nagyon örültem a meghívásnak. A menyasszony nem akárki volt, hanem azon 2 ember közül az egyik, akit a barátomnak érzek. Bár a földrajzi távolság miatt sajnos ritkán találkozunk, de tényleg ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk előtte, még ha az előző fél éve vagy 1 éve is volt. A tanúja pedig ugyanaz a személy volt, aki nekem is és ő a második, akit barátnak tartok.
Szerintem nem írtam még, hogy vettünk egy autót (hitelre, 96'-os évjárat, de jól karbantartott és én amúgy szercsis lettem belé :) ), és ennek is köszönhető hogy el tudtunk menni az esküvőre, hisz egy autista gyerkőccel, 2 kutyával tömegközlekedéssel ez a táv elég necces lett volna... Arról nem is beszélve, hogy anyagilag szinte több is lett volna.
Gyerekkoromban volt apáméknak trabijuk és emlékszem, hogy azért mennyivel egyszerűbb így közlekedni. Eddig is mentünk ide-oda, de legtöbbször orvostól-orvosig. Az első pár év szinte kizárólag erről szólt és hát lelkileg/párkapcsolatilag megterhelő volt jócskán, és pl. az MR vizsgálatkor férj munkatársát kellett megkérni, hogy vigyen fel, mert tömegközlekedéssel szinte kivitelezhetetlen lett volna, pláne a hazaút a rövidtávú altatás miatt. :( Na de ez a múlt, szóval most igyekszem felfogni, hogy van autónk és bízom benne, hogy fent is tudjuk tartani hosszútávon is.
Na de visszatérve az esküvőre, nagyon csodás volt. Kinti ceremónia egy gyönyörű helyen. Az anyakönyvvezető megható szöveget mondott, többször el is pityeredtem elérzékenyülésem kapcsán. :')
A lakodalom egy többszobás nyaralóban és udvarán zajlott. Nagyon tetszett, hogy nem volt konkrétan az, hogy na, most akkor zaba; hanem mindenki akkor evett, mikor úgy érezte, hogy éhes. Bár nem kóstoltam végig mindent, de amiket ettem, azok isteniek voltak.
Táncoltunk is, a leányzó is jól bírta a lagzit (tovább fent volt, mint én :D ).
Szombaton volt az esküvő, ekkor és vasárnap ott aludtunk. (én még maradtam volna, de az embernek mehetnéke volt, meg a Cukkancs is ki volt idegileg, mert a macskát azért nem vittük és nagyon hiányzott neki <3 ) Ez is nagyon tetszett, mármint hogy nem csak egy nap tartott a mulatság. Én valamilyen szinten ürességet éreztem az esküvőnk/lagzink után. Olyan volt, mintha elvágták volna, így viszont volt átmenet és itt most nem csak magunkra, mint vendégekre gondolok, hanem az ifjú párra is, mert ennyi előkészület után meg amúgy is szerintem jobb volt így. Még hétfőn is szólt az éljen az ifjú pár felkiáltás természetesen. :)
Gyönyörű volt a környezet is, minden tökéletes összhangban volt. Annyira örülök, hogy meghívtak bennünket!
Ami még fontos, hogy ezen a helyen nem volt net (legalábbis az én szolgáltatómnál, emberé döcögősen, de működött, viszont kibírtam, hogy csak  kicsit kérjem kölcsön). Mivel egy kissé függő vagyok (főleg fb.), így ez nagyon kedvezően hatott rám, rájöttem, hogy mennyi időt rabol el. Bár azóta is persze fb-ozok, de jelentősen kevesebbet. Remélem ez marad is így! :)

Cserkeszőlő=sz*pás. Hallottuk, hogy hú de jó. Nem rossz, de nem is egy olyan nagy szám. Pláne, hogy szegénykémnek megmutattuk netes fotón, hogy milyen óriáscsúszda van, de f@sza lesz. Ja, csak ott derült ki, hogy 8 éven aluliak nem használhatják, plusz külön fizetni is kell érte (elképzelhető, hogy mi nem néztünk utána alaposan, ennek majd még azért utánajárok). Ezt nem igazán tolerálta, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Teljesen kiakadt és elment autiba. De nagyon durván!!! Kb. 2 óra hosszán keresztül tartott. :( Apja letargikus lett én meg depis. Tudom, nem a legjobb stratégia, de nézzétek el, hisz 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség után azért nem könnyűek az ilyen szituációk. A "jókedvemhez" az is hozzájárult, hogy előző éjjel az Embörrel egy "kissé" összeszólalkoztunk, olyannyira, hogy legszívesebben nem is mentem volna másnap strandolni. Ezt tetőzte ez a kiba' csúszdásos kiakadásos történet. Napozásba fojtottam bánatom.

Állatkert=majdnem ugyanakkora szopi. Elmentünk a Szegedi Vadasparkba. Akkor voltam utoljára, mikor az apjával még csak pár hónapja voltunk együtt és hát az nem most volt (12 éve). Mivel a leány is legalább annyira állatbolond, mint az anyja, így gondoltam tetszeni fog neki. Majdnem... Áh, kezdődött azzal, hogy az érkezés után nem sokkal azt szajkózta megállás nélkül, hogy "pingvin-pingvin-pingvin, hol a pingvin, pingvint akarok látni!". Nemsokkal ezután szembejött velünk egy játszótér (aminek láttán erőteljes ingert éreztem, hogy lebontsam, felgyújtsam, sóval hintsem be; hát mondom nem igaz, hogy itt sincs nyugtunk tőle). Elvolt egy darabig, majd anyós szerencsére megoldotta a helyzetet és ki tudta könnyedén imádkozni.
Következtek a pingvinek. Tetszett neki. Abban reménykedtem, hogy majd így megnyugszik és élvezhetjük az állatkertezést. Nem igazán történt így. Ugyanis a kisasszony ezután újabb monoton ismételgetésbe kezdett: "papagáj, hol a papagáj, papagáj, papagáj, papagájt akarok nézniiiiiiíííííí!" Félre ne értsen senki, örülök, hogy verbálisan is ki tudja fejezni az óhaját, de azért voltam szomorú és ideges, mert tudtam, hogy ez a madzagozás (autiba való elvonulás) alternatívája. Ezzel sem lett volna problémám, csak mondom ki tudja mikor jutunk el hasonló helyre és ahelyett, hogy jól érezné/éreznénk magunkat, beszélgetnénk az állatokról, tudást szippanthatna magába játékosan, könnyedén, ehelyett a monoton dumáját ismételgette szüntelenül.
A papagájok előtt jött velünk szembe a gazdasági udvar, ahol persze voltak nyuszik és teljesen átkapcsolt az agya a "vigyünk haza nyulat, nekem is kell nyuszi most azonnal" üzemmódba. Ennek természetesen hangot is adott, nem is akárhogy. Már a papagájok sem érdekelték, azért nagy nehezen sikerült eljutni oda is, de zavarta a hangjuk. Meg ugye a folyamatos "nyuszi kell, nyulat akarok most!". Mikor a Fókáknál jártunk, akkor szégyen nem szégyen, de otthagytam őket és elmentem egy eldugott helyre bőgni. Nem csak a kiakadása(i) bántott(ak) (előfordul, megszoktam), hanem az, hogy basszus, az autizmus miatt nem tud élvezni egy ilyen kirándulást perpillanat, pedig odavan az állatokért. És hát ott volt bennem az is, hogy sem az apja, sem én nem vehettünk részt ehhez hasonló családi kiránduláson, ugyanis a faterjaink fostak ránk (enyém még most is, Emböré már nem él). Fájt, hogy neki itt lenne a lehetőség, de nem tudta mégsem jól érezni magát. :( Sikerült kizökkenteniük (én feladtam, 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség mellett rohadtul nem jól reagálok már sajnos az ilyenekre, nyugodtan lehet emiatt megkövezni, lenézni, de az én határaim is végesek), M. mama megígérte neki, hogy majd egyszer, ha úgy alakul, akkor nála lesz egy nyuszija (nálunk teltház van, meg gondolom 2 kutya+ macska mellett nem annyira érezné magát jól egy nyuszi a panelban... )
Ami szerintem a nyulakon kívül tetszett neki, hogy az egyik majom teljesen belezúgott a karkötőjébe. :D


Hazafelé induláskor meg kikunyizott egy plüssnyuszit az állatkerti boltból, amit elnevezett Répának és azóta is a kedvence. Összességében azért ez a nap is jól telt. :) És erőt ad az, hogy pár nap és ovi! ;)

2017. augusztus 1., kedd

Május, június, július

Május:
Nagyon szép és megható volt az idei anyák napi ünnepség is. ❤ Most közös műsor volt és az évben tanultakat fűszerezték meg az anyák napi mondanivalóval. Annyira drágák és ügyesek voltak.
Ebben a hónapban volt egy kirándulás is az ovis csoport által, ami nagyon jól sikerült. Vonattal mentünk egy közeli üdülőhelyre. Volt bográcsozás, fagyizás, játszóterezés. Rendesen el is fáradt szerintem a legtöbb résztvevő. :)


Szülinapjára (áprilisban) kapott biciklit, tetszett neki. Pótkerekes. Pont a mérete, de valahogy nem ment a tekerés. Ő anno nem kismotorozott, bébitaxit vagy mit sem hajtott, nem érzett rá az ízére. De most megtört a jég. Lendületadás után már tekeri és a kormányozás is jól megy. Van, hogy ekkor is el akar menni autiba, de nem akarom hagyni, hogy összekapcsolja, hisz ha a későbbiekben már élesben, kétkerékkel, a forgalomban fogunk binyózni, akkor azért elengedhetetlen, hogy odafigyeljen és ne rögzüljön neki, hogy a biciklin lehet "autiföldén" lenni.


A hagyományokhoz híven idén is volt családi nap az oviban, amit sajnos az esőzés kissé megzavart, de ettől függetlenül remek volt a hangulat. Tetszett a csajszinak az egész, beült a rendőrautóba, felpróbálta a tűzoltó sisakot, trambulinozott, bulizott egy nagyot. ☺
A helyi kutyamenhelyen volt gyermeknapi program, itt is szuperül éreztük magunkat. Volt baba strucc/kölyök kutya/cica simogatás, lovaglás, lovaskocsikázás, stb.






Június:
Kifestettük az előszobát, meg a nagyszobát és természetesen a Cukker is segített. 
Ellátogattunk egy közeli arborétumba, ahol természetesen a legtöbb időt az ottani játszótéren töltöttünk. ☺
Megnéztük a soltszentimrei csonka tornyot.


Tetszett neki, piknikezett is egyet uzsiidőben:




Július:
Játszóterezünk, lazulunk, strandolunk, megyünk ide-oda. (én mondjuk mindezek mellett a hétköznapokban feszülök, mert nagyon hosszú a 3 hónap ovi/fejlesztés-nélküliség...és még hátra van bő 1 hónap és nem csak nekem sz*r, hanem neki is ).
Horgászott, vagyis fogta a botot, meg hálóval cipelt egy mocsári teknőst (aki horogra akadt, de természetesen egy kis nézegetés, vizsgálódás után szabadon lett engedve).





Ellátogattunk egy jótékonysági Tompeti és barátai előadásra. Az oda való út és a sorban állás is elég neccesre sikeredett.  Volt, hogy egy előttünk álló férfit meglökött, meg folyamatosan azt ordibálta, hogy nem akar menni, meg hogy utálja a Tompetiéket. Ehhez képest a koncert alatt remekül érezte magát a kis "büdöse"... 樂 

2017. július 14., péntek

Pedagógiai Szakszolgálat

A héten kaptuk meg a szakvéleményt írásos formában. Szóban a vizsgálat után elmondták mindezek nagy részét, alá is írtuk. Csak pozitív tapasztalataink vannak velük. Sokan félnek tőlük (szerintem sokszor alaptalanul). Mikor először jártunk náluk, akkor is korrektek és rugalmasak voltak. Most is. És alaposak.
Lehet, hogy az ellenszenv, félelem velük kapcsolatban azért is létezik, mert nyersen írják le az adott gyermek állapotát és ez sok szülőnek fáj. Igen, nekünk is szarul esett, hiába tudtuk, hogy így van... Mégis baszottul fos érzés volt olvasni olyat pl, hogy "alacsony átlagos intellektuális működés regisztrálható a gyermeknél". De ezen túl kell lépni és örülni az elért sikereknek. Bár nem egyszerű lelkileg, de a gyerkőc érdekében is muszáj!







2017. június 13., kedd

Qrva vírusos szemölcs!

Meg persze qrva egészségügy is! Nagyon mérges vagyok! Meg félek is. Hisz ha egy ilyen viszonylag egyszerű dolgot nem tudnak megoldani, akkor rettegéssel tölt el, hogy egy esetleges bonyolultabb, összetettebb betegségnél milyen kilátások vannak? (Mondjuk az eddigi 6 év tapasztalatait figyelembe véve nem maszek úton nem sok jóra számíthat az ember :( meg hát ugye olvasva, hogy milyen helyzetben van az eü., hány tízezren halnak meg évente a szar állapotok miatt...)

Majd lesz májusi összefoglaló is, de most ez így annyira kihozott a sodromból, hogy muszáj kiírnom magamból! :) 

Szóval vírusos szemölcs van a nagylány talpán. Vagyis szemölcsök, kettő egymás mellett, jó mélyen. :( Bűntudatom is van, hogy nem vettem előbb észre, de már nincs mit tenni. Elvittük hát sztk/tb alapon bőrgyógyászhoz. Közölte, amit sejtettünk (hogy szemölcs, meg hogy jó nagy), majd pár pillanat múlva se szó se beszéd elkezdte fagyasztani... Nem bántam volna, ha a kislányomat és bennünket tájékoztat, hogy mi fog következni. A Cuki nem sírt, szerintem szinte pillanatnyi sokkot kapott, lefagyott ő is, nem csak a szemölcsei (jah azok nem :/ ), nem értette, hogy mi történik. Ezután 1 hét múlva kellett visszamennünk, ekkor már tudta, hogy mi fog következni. A 2.-nál nem a doktornő, hanem az asszisztens fagyasztotta. Mint az ezt követő 3 alkalommal is. Olyan érzéketlen volt, hogy nem igaz, még a dokinőnél is fancsalibb volt, pedig ő sem egy cukibomba :D  + még azt is felrótta, hogy volt pofánk odamenni fél 5-kor (6-ig van rendelés!) természetesen nem így fogalmazott, hanem hogy legközelebb jöjjünk legkésőbb 4-re (így is tettünk a kövi alkalomkor, vagyis már fél4 körül ott voltunk majd ugyanúgy mint előtte fél5-kkor kerültünk sorra azzal a különbséggel, hogy várakoztunk majd 1 órát...)!
Egy kedves szót, egy elterelő hadművelet sem vetett be, teljesen látszódik rajta a fásultság, amit megértek, de könyörgöm, legalább a gyerekekkel szemben lenne/lennének emberségesebbek!!! De neeem... Volt, hogy le is szidta, hogy ne hisztizzen. Ketten az apjával alig tudtuk sokszor lefogni. Elméletileg nem fáj, de akkor is basszus! Ja, nem fáj akkor, ha úgy csinálják, hogy hatástalan a kezelés és akkor lehet menni hatmilliószor. Biztos drága a lidokain vagy f*szom tudja. Nagyon elegünk volt már mindhármónknak, és a pontot az i-re a legutóbbi alkalom tette fel: végzett a hölgy a fagyasztással, mi vártunk illedelmesen, erre szemöldökfelhúzva közli, hogy (mért nem takarodtok már) készen vagyunk. Ezután kérdeztem, hogy mi a következő lépés, kell -e még jönni, mit gondol, kb. még hány kezelés kell a gyógyulásig, mire a válasz: -Hát el lehet jönni megmutatni. A 4 fagyasztásról egyetlen papírt sem kaptunk, számomra ez is kissé fura. Szerencsére már megtanultam valamennyire visszafogni magam, így anyázás nélkül megköszöntem és elhagytuk a helyszínt. Nem volt könnyű! Tudom, hogy nem életveszély a szemölcs, de hogy ilyen felszínes, foskaki ellátást kapjon egy kisgyerek ötször, az azért felkúr. Ha nem a saját gyerekemről lenne szó, akkor is hasonló erejű dühöt éreznék!

Így most kipróbáljuk a szalicilsavas megoldást, hátha valaha el fognak tűnni ezek a rohadékok a lábáról! Jelenleg a Naturlandost kűggyük naponta kétszer. Látok változást, van remény. A kisebbik szerintem az 1 hetes kenegetés hatására is el fog múlni, a nagyobb viszont még kapni fog egy második adagot is (1 hét kezelés után kell tartani 1 hét szünetet)

Az is bosszant, hogy semmi kiegészítő megoldást nem javasoltak, aláírattak velünk egy olyan papírt, hogy vállaljuk a fagyasztás esetleges szövődményeit, meg az otthoni utókezelést (víz/vérhólyag vágást, fertőtlenítést) oszt csókolom. Természetesen ezt sem előtte, hanem a legelső beavatkozás után (nem tiltakoztunk volna ellene, de szerintem a sorrendiséggel némi gond volt így...). Megjegyezném, hogy egyszer sem keletkezett semmiféle hólyag így gecire nem tudtuk, hogy mit vágjunk ki és mit nem...
Jelenleg csak reménykedni tudunk, hogy használ ez a szer és nem kel magán úton elintézni ezt (is!) -közalkalmazotti bérből és ápolásiból-.



(Nekem is volt ilyenem. Első körben szintén fagyasztották folyékony nitrogénnel, de nem fújóssal, hanem gézes pálcikával, és olyan mélyre hatoltak, hogy úgy vérzett, hogy azt hittem, soha nem fog elállni, napokig alig tudtam járni, kurvára fájt. És hát mindezek ellenére igen hamar kiújult... 
Ezután anyu valahogy elintézte, hogy sebészileg kimetszésre kerüljön. Az orvos mondta, hogy az érzéstelenítő miatt nyomást fogok érezni (így is volt), majd elkezdte kivágni, amiből semmit nem éreztem, majd meg is mutatta a kivágott genyát, mert mondtam neki, hogy szeretném látni, kíváncsi vagyok. Véres kis bőrcafat volt egy gézlapon, nem volt szép, de megnyugvással töltött el hogy valszeg végleg elbúcsúzhatom tőle. És így is lett. Kaptam 2 öltést, és ennyi. Hogy lekopogjam, azóta sem tért vissza. Viszont szegény kislányomat meg annyira sajnálom, hogy a saját példánk alapján kb 20 év távlatából nemhogy hatékonyabb lenne a rendszer, hanem sokkal szarabb.)

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...